„Mit mondhat el az ember egy huszonöt éves lányról, aki meghalt?”
Hogy hasonlított Lollobrigidára? Hogy felhangosította a rádiót főzés közben a konyhában ha jó zene szólt? Hogy szalonnakockás katonákat készített reggelire? Hogy milyen jóízűen tudott enni? Hogy hatalmasakat kacagott a rádiókabarén? Hogy mennyire szerette az életet? Hogy mindig jó volt az illata? Hogy szerette a mintás ruhákat? Hogy rövidre vágta a körmét? Hogy reggelenként benyálazta a fekete szemceruzát, mielőtt meghúzta a vonalat a szeme körül?
1956. október 23-án volt az esküvője. Két kollégával a Ganz Mávagból mentek a házasságkötő terembe, utána meleg kolbászt ettek egy talponállóban. Sosem kérdeztem meg, milyen az a meleg kolbász. Nem volt esküvői ruhája. Talán boldognak sem látszik azon a fotón.
De van egy másik kép, amit látnod kéne.
Egy budai ház körfolyosóján áll, kezében a kisbabája. Tavasz van, hátuk mögött látszik a macskaköves udvar és a poroló. Csak úgy ragyog az arca a büszkeségtől, ahogy a bepólyázott csecsemőre néz!
Első lakásukban csak egy vaságy volt, más semmi. Tudod mit vett a legelső fizetéséből? Egy táskarádiót. A Jamaikai trombitás volt a kedvenc dala.
A háborúról egyszer mesélt.
Zuglóban mentek haza a húgával az iskolából. Velük szemben orosz kislányok jöttek a parkon át, és vajas kiflit ettek. Nyolc éves volt és még sosem evett vajas kiflit.
Van még egy fotó, műteremben készült, utólag színezték ki. Megszeppenten állnak rajta a kishúgával, kezükben egy-egy baba. Apukájuk hozta,mikor hazajött a hadifogságból.
Azt mondta, kétszer volt jó magyarnak lenni.
Egyszer a háború után, egyszer ötvenhatban. Csodálatosnak látta,ahogy az emberek összefogtak egy közös célért.
Tudod mi volt a legdurvább káromkodása? Bossszorkányos Varga János!
Istenben nem hitt. A nagymamája a plébános mellett lakott Jászkarajenőn. A kert végéből jól látták a konyháját meg a fiatal szakácsnőjét.
De a kenyérre keresztet rajzolt, mielőtt megszegte.
Egyszer mesélt a szerelemről. Jászkarajenőn esténként, mikor már mindenki elaludt, kiült az ablakba beszélgetni a szomszéd fiúval. Néha reggelig ott voltak. A nyár utolsó estéjén a fiú megfogta a kezét.
Egész életemben ezt a szerelmet kerestem.
Ovi után néha bementünk a Tejbüfébe. A fehér egyujjas kesztyűm bele volt húzva a kabátujjamba. Ő kötötte. Egyszer leittam kakaóval. Nem szidott meg, pedig nem jött ki a folt. Akkor beszéltük, hogy majd az iskolából is erre fogunk járni hazafelé.
A szerző a ‘Végy kölcsön egy mondatot’ feladatra küldte ezt az írását.
