A szíveddel írsz, de a fejeddel szerkesztesz

Ha egy írásban zűrzavar támad, mindig menj oda vissza, ahol a szív és a fej még egyetértett. Lefordítva, addig a bekezdésig lépj vissza, amivel még elégedett vagy. Innen kezd újra!

Újra és újra és újra! Irtó szerencsések vagyunk az utóbbi húsz évben. Az írógéptől eljutottunk a PC-ig, a laptopig, sőt, a telefonodon is írhatsz, ha épp úgy tartja kedved. És ez még semmi: egy, maximum kettő, talán három gombnyomással törölhetsz ki részeket, másolhatsz vagy éppen illeszthetsz be egy fél mondatot oda, ahova jobbnak gondolod. Képzeld csak el ezt az írógéppel. Bele kellett hülyülni az állandó javítgatásba, egy szerkesztőségben legalább annyi hibajavító folyadék fogyott, mint papír. És ez nem volt olyan régen.

A technika ma már velünk, az író emberrel van,

a mi kedvünkért használhatóbb napról napra valamennyi szövegszerkesztő felület. Szóval nekünk így nincs is más dolgunk, mint írni és szerkeszteni. Mert bizony szerkeszteni is legalább annyit kell majd, mint írni. (Talán egy kicsit kevesebbet, de ne áltassuk magunkat.) Szabó Magda mesélte egyszer, ő bizony úgy ír, hogy fejben előre mindent szépen kigondol. Aprólékosan. Amíg ezzel nem volt készen, egyetlen sort sem írt le. És ha ehhez még hozzáteszem, hogy ő még hagyományos írógépen írt…

Szerkesztőként gyakran aggódunk

azokért az írókért, akik megszállottan formákat keresnek, akik az írást színtiszta tudománynak tekintik. Ők szabályokat akarnak, amivel kontrollálhatják az alkotói folyamatot. Persze, ahogy írtuk, léteznek szabályok, és kellenek is hogy legyenek – segítenek. De a titok mégis valami másban lapul.

Légy része a folyamatnak!

Ha hagyod, hogy a történet vezessen, legyen szó szépirodalmi műről, újságcikkről blogposztról – nem fogsz eltévedni. Az arányérzék ott lapul benned, pontosan tudod, mikor fárad, laposodik el egy bekezdés, egy fejezet – ha idejében lépsz vissza, már nem is kell túl sokat javítanod. Esetleg újrakezdened. Na, és? Egy gombnyomás az egész. De tegyük fel, hogy írás közben erre mégsem figyelsz, mert elragad a lendület, visz a hév. Isten ments, hogy a lendületednek gátat szabj! Ez a szív és a kreativitás játéka. Nem szabad megállítani. De aztán hátra van még egy lépés. Az újraolvasás. És itt már megtalálod a hibát. Észreveszed, hogy a hőseid már túlnőttek rajtad, saját életre keltek. De azt is észre veszed, hogy csak általad léteznek: te irányítod a sorsukat, fejleszted a jellemüket, alakítod a kapcsolataikat. Te vezeted őket, és nem fordítva!

De ha elakadsz és nem halad a történet, mit csinálsz?

Roppant egyszerű. Itt ‘lép be’ az alkotói munkába a fej. Hiszen ezzel szerkesztünk. Gondolkodunk, mérlegelünk. Aztán meghozzuk a döntést. Mindössze egy pillanatig fog fájni. Nem mondjuk, hogy szükség ven erre a fájdalomra, de azt igen, hogy elkerülhetetlen. Szóval a szükséges rossz, te is megtapasztalod majd. De ehhez írni kell, minél többet. És szerkeszteni. Ha megy, fejben, ha nem megy, akkor papíron, a gépben vagy a telón.
Szóval írj a szívedből és szerkessz a fejeddel!