A karácsony talán a legszebb ünnepünk. Én legalábbis összes ünnepeink közül a legjobban szeretem. Akkor is, ha a nagytakarítástól az ajándékvásárláson át az ünnepi menü elkészítésig, fa díszítéséig ezernyi kötelességgel jár. Igaz, a karácsony minden életkorban mást és mást jelent.
A gyerekek számára a karácsony az év legszebb időszaka. A nagy téli szünidő, a gondtalanság, az izgatott várakozások ideje. Akkor is, ha a szülő a gyereknek nem akar „hazudni”, és közösen vásárolja meg és díszíti fel a fát a gyerekekkel. Lehet, hogy az ajándékokat sem a Jézuska hozza, a meglepetés élménye mégis megmarad. A gyerekek izgatottan várják, mit találnak majd szenteste a fa alatt. Talán még szebb a karácsony ott, ahol az ünnepet átszövi a mesék titokzatos világa. Mert jó hinni abban, hogy angyalok szállnak az ablakokra, szárnyukból álomport hintenek, s míg alszunk, színes gömbökkel, csillogó aranyhajjal feldíszítik a fát.
S bár már a hatéves gyerek is sejti, hogy valójában képtelenség az egész, mégis jó hinni a mesében, titkolózni, izgulni, várni. És minél nagyobb a család, annál gazdagabb az ünnep. Ez a nagy rokonlátogatás időszaka, amely a gyerekek számára egyre inkább az újabb és újabb ajándékok begyűjtéséről szól elsősorban. És persze a csodás karácsonyi édességekről, a nagyi süteményeiről, a szaloncukor-csodákról, s persze a bejgliről, amelyre a legtöbb gyerek karácsony harmadnapján már ránézni sem bír.
A meséknek, a nagy családi karácsonyoknak azonban egyszer csak vége szakad. A csillogó szemű kisgyerek életében nagyon hamar, úgy tizennégy-tizenhat éves kor táján elérkezik az idő, amikor hirtelen mindennél fontosabbá válnak a kortárs kapcsolatok. Ez az első szerelem, az első csókok, érintések, az álmodozások kora. A szerelmes kamasz nyűgnek, unalmasnak érzi szülei, nagyszülei, rokonai társaságát. Azzal akar ünnepelni, akit szeret.
Nemszeretem
Az imádott fiúnak (lánynak) készíti gonddal az ajándékokat, vele szeret sétálni a kihalt parkban, és hirtelen látványosan elkezdi utálni a karácsonyt. Hisz ő már nem gyerek. Szenteste délutánján szerelmes SMS-eket küld, magára zárja szobája ajtaját. S hiába könyörgünk, szidjuk, hiába veszekszünk, csak ímmel-ámmal hajlandó segíteni az ünnepi vacsora elkészítésében, vagy a fa feldíszítésében. Felháborítónak érzi, ha ki kell takarítania legalább a saját szobáját. Fülében fülhallgatóval járkál, és minden mozdulatával azt közli, legszívesebben máshol lenne már.
A tizenhat évest nehéz rávenni arra, hogy az ünnep másnapján, harmadnapján hajlandó legyen végig látogatni velünk a rokonokat. Ha eljön is vendégségbe, izeg-mozog, az óráját nézni, dolga van. A legtöbb kamasz számára nyűg a karácsony, ezért nyűggé válik szülei számára is.
A szenteste az a családi ünnep, amihez a szülők az utolsó pillanatig ragaszkodnak. Az egyetemisták hazautaznak a kollégiumokból, a városba szakadók visszatérnek családjuk vidéki otthonába. S bár a szülők rendszerint szívesen látnák lányuk udvarlóját, vagy a kislányt, akit fiuk szeret, ez még évekig nehézséget okoz, hiszen minden család ragaszkodik a saját felnőtt gyerekéhez.
Ezért aztán a fiatalok rendszerint huszonnegyedikén délután átadják egymásnak az ajándékokat, boldog karácsonyt kívánnak egymásnak, és megfogadják, jövőre már együtt ünnepelnek. Aztán megy mindenki a saját útján. Otthon valahogy kibírnak egymás nélkül két napot, huszonhatodikán azonban már rendszerint barátaikkal, párjukkal pótkarácsonyoznak, és izgatottan tárgyalják a szilveszteri buli részleteit. Ebben az életkorban ugyanis a karácsony kevésbé fontos, az igazi ünnep sokkal inkább a szilveszter.
Aztán eljön a saját család alapításának ideje is
A fiatalok nincsenek könnyű helyzetben. Minden család önmagában is számtalan feszültséggel, vonzással, taszítással terhes bonyolult felépítmény. Saját szokásaik, ízlésük, elvárásaik vannak. Minden családban máshogy ünnepelnek, mások az ajándékozási szokások, az anyagi lehetőségek, az ünnepi menük sora. Amikor két fiatal összeházasodik, családjaik is rokonságba lépnek, családtagjaik megsokszorozódnak.
A karácsonyi ajándékok listája hirtelen végtelenül hosszú lesz. Hiszen nem csak anyunak, apunak, de az anyósnak és apósnak az én nagyimnak, a te nagypapádnak is kell valami csekélység. Az én húgom, a te öcséd, a bátyám gyerekei, a nővéred férje. A sor végtelen, az ajándékokra költhető pénz azonban nagyon is véges. Kitalálni, megvenni, becsomagolni olyan kaland, amit a legtöbb fiatal házas a pokolba kívánna leginkább. S akkor még ott feszül a kérdés, melyikünk családjánál legyen a gyertyagyújtás. S jön a nagy ünnepi maraton. Szenteste délutánján átmegyünk anyukádékhoz, este az én szüleimnél vacsorázunk, másnap délelőtt elugrunk a nagyihoz, délután a nővéredékhez. Huszonhatodikán várnak a húgomék ebédre… Pedig leginkább csak együtt szeretnénk lenni. Hát ez ilyenkor szinte lehetetlen.
Az első gyerek születésével változik a helyzet
Az ifjú szülők kivívják a saját szenteste ünneplésének jogát. Megveszik életük első plafonig érő karácsonyfáját, s éppen úgy, ahogyan szüleik az ő gyerekkorukban, titkolózások közepette feldíszítik. Meghívják magukhoz szüleiket, testvéreiket, nagyszüleiket, a család mindazon tagjait tehát, akik korábban szüleiknél ünnepeltek. És szívesen teszik, mert látják gyerekük csillogó szemében a boldogságot, izgalma rájuk is átragad. És boldogok, mert az ő kicsi fiuk, lányuk is boldog. A „központi ünnepségek” rendezésének joga ezentúl, néhány éven át, őket illeti. Ez persze kezdetben hatalmas öröm és izgalom. Idővel aztán megmutatkoznak dolog nehézségei. Egyáltalán nem könnyű ugyanis a lakást az anyósnak is tetsző módon kitakarítani, függönyt mosni, ablakot pucolni, fát venni, feldíszíteni, 8–10–12 emberre főzni, mindenkinek a kedvét keresni. De megéri. A gyerek boldogsága ugyanis kárpótol minden fáradságért.
(Megjelent a Szimpatika Magazinban)
